– Ne keressétek Istent – mondta a Mester –; csak nézzetek, és minden világossá válik a számotokra.
– De hogyan nézzünk?
– Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban ott is van.
Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.
– Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.
– Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi?
– Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

A Mester így szólt az üzletemberhez:
– Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.
Az üzletember megrémült.
– Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?
– Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.
– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?
– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?
– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

Az egyik női tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetből meggyőzi a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a főhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.
A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:
– Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértődnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A főhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy a tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.
Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:
– Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?
– Az igazat megvallva – mondta a Mester kényszeredetten –, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
– Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:
– Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
– Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
– Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni – hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

– Hogyan keressük az egységet Istennel?
– Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
– Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
– Értsd meg, hogy az nincs ott.
– Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
– Nem egy, de nem is kettő.
– Hogyan lehetséges ez?
– A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.

egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
– Te alakítod a végzetedet.
– De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
– Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés