Öko blog - bolygóvédő apró lépések

"  Az ember is - ahogy a növény - arra fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá." Popper Péter

Bolygóvédő apró lépések [öko blog]

Fertőtlenítőszer házilag (házi Savo)

Csak narancshéj és ecet kell hozzá, és ennyi.

Már egy ideje rákattantam erre a tisztítószerre, hiszen nincsen irritáló mű-illata, kérdéses vegyszerekből összemixelt összetevője, és környezetbarát. Igazi univerzális csodaszer, szinte bármire, bárhova jó, kezdve a konyhától a fürdőszobáig és még azon túl is.

Tartósítás és egyéb praktikák nélkül bármeddig eláll. Narancsszezonban bátran készíthetünk akár több liternyit. Csak vigyázzunk, hogy ne kaparinthassák meg a gyerekek!

Hozzávalók:

  • tiszta befőttesüveg
  • narancs és/vagy citrom héja
  • ecet
  • rozmaringág vagy levendulaág (nem muszáj, ez opcionális)
  • víz

Tennivaló a hozzávalókkal:
A narancsot pucoljuk meg, a héját pedig tegyük bele a befőttesüvegbe, és annyi ecettel öntsük fel, hogy ellepje azt. Tehetünk bele rozmaringágat is, ez valamelyest semlegesíti majd az ecet szagát. Ha citrommal szeretnénk készíteni, késsel vágjuk le a héját, és azt használjuk fel.
Zárjuk le az üveget, és hagyjuk állni 2-4 hétig. Nem kell rázogatni, semmi extra odafigyelést nem igényel. Ha kész, leszűrjük, és szórófejes palackba töltsük át, vízzel higítva.
Ha 10%-os ecettel dolgoztunk: 2/3 rész ecethez adjunk 1/3 rész vizet
Ha 20%-os ecettel dolgoztunk, 1/3 rész ecethez adjunk 2/3 rész vizet.

A színe enyhén narancsos, vagy citromsárga, attól függően, milyen citrushéjat használtunk. Pomelo, grapefruit, stb. héjából is csinálhatunk így tiszítószert, vagy vegyesen.

 

Lehetséges felhasználási területek: kádtiszításra, csempére, csap környékére, mosdóra, wc deszkára és wc csészére, vízkőoldáshoz, tűzhelytisztításhoz, ablakmosáshoz, üvegek tisztítására, áttörlésére, vázák belsejére, hűtő áttörlésére, mosógépbe öblítőnek, mosogatógépbe, csempe járólap felmosáshoz, stb, stb, stb...

Még nincs hozzászólás.
 
Bolygóvédő apró lépések

www.berenice.gportal.hu
::Eventyrland::

[ Bolygóvédő apró lépések ]

Környezetvédelmi irányultságom mindig szerves része volt gondolkodásomnak, a nem szemeteléssel, odafigyeléssel kezdődött kisgyerekként, majd a későbbiek során egyre tudatosabbá váltam. Még nem tartok a teljes "zero waste"-nél, de hasznos, és különleges kihívásnak tartom, nem mellesleg nagyon tetszik ez a hozzáállás. Minden apró lépés számít, és ennek a célnak az elérése nem egyik napról a másikra történik.

A blogban található receptek, ötletek nagy részét (kb. 95%-át) kipróbáltam és beváltak. Minden cikk saját írású, a véleményemet tükrözi.

No copy! Saját írású cikkjeimet ne másold a tudtom és előzetes írásos beleegyezésem nélkül!   

 

 
Pult

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

 

A Zero Waste életvitel öt alapelve

A Zero Waste életvitel 5 alapelve:

  1. - utasítsd vissza, amire nincs szükséged
  2. - csökkentsd, amit nem használsz
  3. - használd fel újra
  4. - hasznosítsd újra
  5. - komposztáld.

 

 
Áttekintő
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 

Top bejegyzések

Tawashi készítése | Házi vattakorongokat gyártottam | Kézfertőtlenítő házilag | Fertőtlenítőszer házilag (házi Savo) | Tisztító hatású, fogínyerősítő, gyulladáscsökkentő, és szuvasodás megelőző hatású fogpor | Madáretető wcpapír gurigából | |

 

Creative Commons License 2007-2025 © ::Eventyrland::
Az oldalon található dolgok felhasználása tilos. A saját írású dolgaim és képeim semmilyen formában nem használhatók fel!


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)