A japán szokások szerint minden évszak elején szokták átválogatni a holmijaikat. A nyugati kultúra viszont az év végi/év eleji szanálást, utána pedig az ismertebb "tavaszi nagytakarítást" viszik végbe.
Talán írtam már korábban, hogy nagyjából háromhavonta, évszakonta szoktam átnézni a holmijaimat. Ez sem rossz megoldás (jobb, mint a halmozás), azonban ha van egy profi módszer, ami alapján végezzük, akkor elég lehet félévente, vagy évente elvégezni ezt. Ekkor azonban rá kell szánni egy hétvégét, vagy akár több napot. Minden nap mással foglalkozzunk.
A módszer röviden: minden típusú tárgyból szedjük össze a lakásból az összeset, és egy kupacot halmozzunk belőle a szoba közepére.

Kezdjük a ruhákkal, mert az nagyjából mindenhol megtalálható (fogasok, szárító, több szekrény, stb.). Cipők is mehetnek a kupacra, a lényeg, hogy minden darab egy helyen legyen (kivéve, ami a mosásban van). Ezt követően pedig egyesével válogassuk át a ruhákat - ez viszont elég nehéz feladat, így szorítkozzunk arra, hogy a legkedvesebb darabokat válogassuk ki, amiket szeretettel hordunk. Igen, amiket hordunk, mert azok, amiken a cimke is rajta van, és rég a szekrényben áll, hát nem kedves darabok, mert ha így lenne, akkor már rég horduk volna. A legkényelmesebb, legelőnyösebb, legszebb, leginkább minket tükröző darabokat válogassuk ki. Ez a szortírozás legegyszerűbb része, ezeket rögtön félretehetjük egy kupacba. Még ne kezdjünk el visszapakolni! Ha elaprózzuk a dolgokat, a figyelmünk is szétszóródik, és nagyon hamar elfáradunk, és inkább abbahagyjuk az elkezdett válogatást!!!
A második kupac az legyen, amit biztos nem fogunk hordani: elhasználódott, lukas, bolyhos, kinyúlt, összement, foltos, vagy fakó ruhadarabok. Mehet ebbe a kupacba a nagyon régi (iskoláskori, régi munkahelyi, régi kapcsolatokhoz kötődő) ruhák, amik egy letűnt korszak ittmaradt darabjai. Szándékosan nem emléket írok, mert ha az ember emlékezni akar, akkor nem azzal fogja tenni, hogy kinyitja a szekrényt, kirámolja a fél tartalmát, hogy megkeresse, megvan-e egy bizonyos darab. Ha nagyon kötődő típusok vagyunk, még egyszer próbáljuk fel, fényképezzük le magunkat benne. Ezek a ruhák olyanok, mint a kígyó régi levedlett bőre. Ő sem viszi fel a tizedik szezon előtti bőrét.
Ha jól dolgoztunk, három kupac van előttünk: egy olyan, amit szeretünk és használunk, egy olyan, amit nem szeretünk és nem használjuk, és egy harmadik, ami még előttünk áll. Ezek a "talán" darabok. Ha nagyon zsong a fejünk, kimerültünk a szanálásban, akkor ezt most el is pakolhatjuk nagy zsákokba, amit lezárunk, és felcimkézünk egy dátummal, hogy mikor nézzük át. Ha még van bennünk erő, akkor nekigyűrkőzhetünk.
Csak olyan ruhákat tartsunk meg belőlük, amiket társíthatunk a "kedvenc" kupacban lévő holmikkal. Alapszabály: ha a selejt kupacban lenne olyan ruha, ami menne hozzá, akkor meg se tartsuk a "talán" ruhát, főleg eszünkbe ne jusson, hogy akkor kivesszük a selejt kupacból a használandóba! Úgysem fogjuk tartani nagy valószínűséggel!
Amikor végeztünk, akkor rögtön távolítsuk el a szemetet, a nem kellő darabokat, csak ezt követően pakoljuk vissza a szekrénybe a dolgokat.

Saját mostani szanálási eredményeit a cikk folytatásában olvashatjátok!

Világéletemben szerettem a rendet és a tisztaságot. 7-8 éves korom óta magam takarítottam a szobámat, beleértve a nagytakarítást is. Nagy igényem volt a teljes tisztaságra (ez a mai napig így van), tehát minden apró részletre kiterjedtem. Leszedtem a polcokról a könyveket, és leportalanítottam azokat is. Kiporoltam a plüsseimet, megmostam a mosható játékokat, stb. A ruhásszekrényemet sosem túrtam fel, azt nem kellett újból áthajtogatnom. A függönyöket igaz, nem én vettem le és tettem vissza, de olyankor azok is ki lettek mosva. A sok-sok rendszeres takarításból leszűrtem néhány dolgot, például, hogy mostanra felnőttként kicsit elegem lett a nagy-nagy precíz takarításból, de a tisztaság iránti igényem megmaradt.

Észrevettem, ha sok tárgy vesz körül, több időt vesz el a szabadidőmből azoknak a lepakolása, leporolása, visszarakása, tartogatása. De az is energiát szív el, ha csak ránézek vagy kerülgetem a felesleges vacakokat. Saját magamat segítem azzal, ha folyamatosan átnézem az eltett, őrizgetett tárgyakat, hogy mi kell, mi nem kell feltételnül. Sokkal egyszerűbb egy portalanítást, takarítást végezni olyan helyen, ahol nincs rumli és felesleges dolog.

Egyszerűbb szortírozni úgy, hogy nem évene, vagy több évente teszem, hanem ahogy van időm, de kb. 3 havonta. Ez idő alatt bizony előkerülnek olyan dolgok, amelyeken meglepődöm, hogy még meg vannak: csekkek borítékjai, blokkok, egykor fontosnak hitt dolgok, vagy olyan tárgyak, amikhez korábban valamiért ragaszkodtam, de most már nem.

A minimalizmus nem azt jelenti, hogy dobjunk ki mindent, és üljünk az üres szoba közepén törökülésben. A minimalizmus azt jelenti, hogy a legminimálisabb tárgyakkal vesszük körbe magunkat: mindazokkal, amikre tényleg szükségünk van, és használatukkal örömet érzünk.

Az ajándékba kapott kacatok, amik nem is tetszenek, de kerülgetjük őket, vagy a régi felhalmozott magazinok - például - az életterünkből vesznek el. A sort lehetne folytatni: lejárt szavatosságú gyógyszerek, kozmetikumok, beszáradt körömlakkok, rég lejárt garancialevelek, egy rossz emlékű embertől kapott ajándékok, lyukas harisnyák, zoknik és elnyűtt ruhák - mennyi helyet is vesznek el? Sokan reggelente rossz érzéssel nyitják ki a ruhásszekrényüket, mondván, nincs mit felvenniük, noha tele van a szekrény ruhákkal. De milyen ruhákkal? Régi, kinőtt-kinyúlt, elbolyholódott, elérett darabokkal, illetve egy korábbi ruházati stílus elemeivel? Érdemes górcső alá venni. Ennek a profi szortírozók között van egy bevált módja: minden, mondom minden cuccot (ebben a példában a ruhák, de lehet bármi más) egy kupacba összehalmozni a szoba közepére. Ezt követően egyesével felülvizsgálni: hordani fogom-e egyáltalán? Jó-e még rám? Kell-e javítani, és ha igen, akkor mikor fogom ezt elintézni? Gondoskodni fogok a javításáról? Ha nem, akkor mehet a "francba". A franc alatt értem: van, aki elviszi a selejt holmikat egy adománygyűjtő szolgálathoz, van, aki egyszerűen kirakja a kuka mellé, ezek a jobb megoldások, mint kidobni őket.

Nem kell szimpatizálni a spiritualitással, hogy érezzük, felszabadultunk, mintha megtisztult volna a tér és az életünk az elengedett vacakoktól. Mintha pezsegne a jó energia körülöttünk.

Új helyet adunk az  új dolgoknak, és itt nem a tárgyakra gondolok. Ha új munkahelyre vágyunk, csináljunk teret neki. Ha új kapcsolatot szeretnénk, akkor is az elegedés a megoldás.
Egy személyes példa: költözni szerettünk volna, már hosszú hónapok óta nézegettük a hirdetéseket eredménytelenül. Kezdtünk csüggedni. Majd úgy éreztem, fel kell a költözésre készülni lélekben, és térben is. Nekiálltam selejtezni. Párom nem örült neki, de meggyőztem, ha költözködünk, akkor jobb, ha előtte már átnézzük a cuccainkat, és nem úgy járunk, hogy mindent bedobozolunk, és az új helyen derül ki, hogy egy része kukába kívánkozó lom. Ez meggyőzte. Átnéztük a polcokat, a ruhákat, a nagyon elhordott ruhák portörlőnek lettek félrerakva takarításhoz, a kopott, utcára már nem hordható ruhák pedig egy külön szatyorba kerültek, ha felújítani kell az új otthont, ne egy jó ruha menjen el rá. Több zsáknyi papírszemét a szelektívben kötött ki. A még használható cuccok el lettek ajándékozva, ami nem kellett az ismerősöknek, adományboltba le lettek adva. A szorírozás kb. 1 hétig tartott, nagyon jó érzés volt utána. Ezt követő egy héten belül felkerült egy hirdetés, amit mintha az univerzum nekünk szánt volna. A többi történelem. Nagyon jó érzés volt az új helyre csomagolni, és hogy nem lettek "lomos zsákok" az akkor kiszanált holmikkal. Nem kellett még azt is cipelni erre-arra.
Munkahely elengedésében pedig az is segített, hogy a munkaruhák között, és a felhalmozott papírok között kidobtam az utáltakat, nem kellőeket.

Minimalistának vallom magam, de nem vagyok guru, én is beleesem olykor hibákba. Legutóbbi szanálás során - ami múlt héten volt - kidobtam egy olyan magazint, amit a benne található képek miatt tettem el. Volt benne pár szép fotó a Corvinákról, és Zsámbékról is. Kérdem én: mi értelme volt, ugyanis ha ezekről képeket szeretnék nézegetni, nem ezt az újságot fogom elővenni, mert az a 3-4 fotó akkor nem lesz elég, vagy olyan, amit kerestem volna. Manapság mindenki felcsatlakozik az internetre ezért-azért. Rengeteg klassz és szebb kép elérhető a Corvinákról, és ha lapozgatós formához van kedvem, akkor a könyvtárból hozok ki vele kapcsolatos könyvet. Szóval ment a kukába a magazin, jó érzés volt megszabadulni, és a hibás gondolkodásomat felülvizsgálni. :)

A szerkesztő